Életünk során végig keressük az Igazit, a Nagy Őt, vagy manapság divatosabb szavakkal élve a lelki társunkat, ikerlángunkat, karmikus kapcsolatunkat.  

A szerencsések hamar megállapodnak, mások sokáig keresik. Járjuk a ránk szabott utunkat, amelybe néha becsatlakoznak társul komoly vagy kevésbé komoly jelöltek, néha megalkuszunk, mert nem szeretünk egyedül lenni, néha nem alkuszunk, és inkább magányosan rójuk a távot. Jó esetben megéljük azt az egyszeri, lángoló szerelmet, rosszabb esetben csak pislákoló parázs jut nekünk.

De bárhogy is alakul, ahányszor belevágunk egy új kapcsolatba, mindig ott zakatol bennünk a kérdés, ha ránézünk a társunkra: Te lehetsz? Te lehetsz az Igazi? Vannak meggyőzőbb napok, és mindig vannak nehezebb idők is, amikor elbizonytalanodunk. De akár vele, akár nélküle megyünk tovább az úton, erre a kérdésre biztosat talán csak az út végén, azaz életünk alkonyán tudunk felelni. Ha végigtekintünk szerelmeinken, kapcsolatainkon, akkor tudunk válaszolni. Talán. Hogy volt-e, és ki volt az életünkben az az ember, akivel megéltük azt a teljességet, azt a testi-lelki-szellemi harmóniát, amelyben igazán boldognak éreztük magunkat?

Menet közben csak feltételesen mondhatjuk: Te lehetsz. Mázlista, aki az út vége felé belenézhet a másik szemébe és azt mondhatja: Te vagy…