Ez egy igazi vitatéma. Érvek és ellenérvek ütköznek, mindenki kiáll a saját állítása, tapasztalata mellett, és nem enged.. Miért is engedne, hiszen igazáról meg van győződve, és még példát is tud mondani...

De akkor most hogy is van ez? Lehet hogy mindenkinek igaza van? Mert ugye a nézőpontok különbözők. Számos példát ismerek én is, fiú és lány barátságra, tehát létezik. Ilyen egyszerű lenne? Nem, nem ennyire.

Olyan barátsággal soha nem találkoztam, aminek valamilyen érzelmi előzménye ne lett volna. Ha megnézem a mögöttest, akkor az összes ilyen köteléknél kiderül, hogy korábbi szerelmes érzelmek húzódnak meg. Minden esetben felszínre kerül, hogy vagy a fiú vagy a lány szerelmes volt a másik félbe, csak valamiért a lángolás egyoldalú maradt. A másik nem viszonozta, vagy éppen az időzítés nem volt sikeres. Mindketten szerelmesek voltak egymásba, csak nem egy időben. Érdekes, ugye? Mindent megbeszéltek, sülve-főve együtt voltak, kibeszélték szerelmi ügyeiket egymásnak, csak éppen a másik iránt táplált érzelmeket nem merték elmondani. Vajon miért? Gondolom, itt ezer okot lehetne felsorolni, de leginkább az jellemző, hogy nem hiszik el barátjukról, hogy másként is tudna hozzájuk viszonyulni. Ezért marad a hallgatás és az örök barátság.

Aztán az évek múltával, amikor már letisztultak a viszonyok, talán elmesélik egymásnak múltbéli érzelmeiket. Mosolyognak és örülnek, hogy megmaradtak egymásnak... mint barátok! Hogy mi lett volna ha... azt sosem tudjuk meg! És talán jobb is így, mert ahogy egy barátom mondta sokszor: "A 'ha' nem játszik!"