A nő kétszer
2015. március 24. írta: Telehetsz

A nő kétszer

noketszer.jpgEz a címe az egyik kedvenc filmemnek. Mert jópofa, romantikus, és közben a mondanivalója pont beletalál abba, amiben hiszek. Hogy vannak dolgok, történések, találkozások az életben, amiket nem lehet elkerülni. Vagy ilyen, vagy olyan úton, de úgyis odajutunk, úgyis átéljük.

Főhősnőnket, Helent, akit Gwyneth Paltrow alakít, a film elején elbocsátják állásából, így összepakol, és a holmijával a kezében szalad le az állomás lépcsőjén, hogy elérje az épp indulni készülő metrót. És itt kettéválik a történet. Az egyik szál úgy folytatódik, hogy eléri a metrót (ez tulajdonképpen a fiktív, „mi lett volna ha” szál), a másikon az orra előtt csukódik be az ajtó. Az első esetben, amikor eléri a metrót, idő előtt hazaér, és inflagranti találja párját egy nővel. Szakítanak, és innentől megváltozik az élete. Céget alapít, megismerkedik egy férfival, James-szel, szerelmes lesz, majd teherbe esik. A másik szálon, amelyen lekési a metrót, úgy ér haza, hogy a párjánál már nincs ott a másik nő. A gyanús jelek lassan kúsznak be az agyába, és hónapokkal később áll össze a fejében a kép, hogy csalják. De addigra már a csalárd férfi gyermekét hordja a szíve alatt. A film egy szálra kerül, amikor mindkét Helen kórházba kerül. A virtuálisat elüti egy kisbusz, a valós pedig lezuhan a lépcsőn. Csak az a Helen marad életben, amelyik a valóságot képviselte, viszont mind a kettő elveszíti a gyermekét a baleset következtében. A film úgy ér véget, hogy szakít a férfival, aki megcsalta, és még hazafelé, a kórházi liftben megismerkedik James-szel, aki a fiktív szálon a szerelme volt.

Az életben mindig az történik velünk, amit akkor és ott épp át kell élnünk. És vannak olyan „pontok” az életünk során, amelyeket bármerre indulunk, keresztezni fogunk, mert kereszteznünk kell. Ez lehet egy történés, egy találkozás, bármi, amit, ha akarnánk, sem tudnánk elkerülni. Ne is akarjuk! Ha jó, akkor azért, mert boldogságot hoz. Ha rossz, akkor meg azért, mert tanulunk belőle, fejlődünk, beépítjük a lelkünkbe, többek leszünk tőle és gazdagabban róhatjuk tovább a ránk szabott utat…

A bejegyzés trackback címe:

https://telehetsz.blog.hu/api/trackback/id/tr407300069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása