Mindenki ismer olyan párokat, akiket igazán lehet szeretni. Harmonikusak, boldogok, látszik, hogy közös életüket becsben tartják, vigyáznak rá. Irigyeljük is őket rendesen. Ez természetes. Olyan párokat is mindenki ismer, akiket egyáltalán nem irigylünk, és feltesszük a kérdést magunknak, hogy miért vannak ezek még együtt? Nem létezik, hogy nekik ez így jó!!! A válasz kétféle lehet, egyszerűen: igen vagy nem.

Igen, tehát jól érzik így magukat. Azt, hogy miért, talán még ők sem tudják. De a kapocs szoros, és a lelkük mélyén érzik, hogy csak vele boldogok, minden veszekedés és ellentmondás ellenére.

Nem: tehát, nem érzik így jól magukat. Nyúzzák, bántják egymást, szavakkal, tettekkel, érzelmi trükkökkel, mindenféle tudatos és nem tudatos sértésekkel. Érzik, hogy nem jó ez így.

- Már nem bírom tovább, elég! Elhagyom! Aztán jön a holnap, és minden marad a régiben. Miért? Ha már századszor mondtuk ki, hogy elegünk van, akkor miért ez a tétova hozzáállás? Ha a lelkünk mélyén tudjuk, hogy nem vele szeretnénk élni, miért vagyunk még mindig itt?

Ezeket a kérdéseket nagyon könnyű feltenni, főleg, ha kívülálló az ember. De lépni, tudatosan, bátran... venni egy nagy levegőt és megtenni... Hát igen, ez rendkívül nehéz feladat.

Ott a megszokás, hiszen már tíz éve vele vagyok. És végül is mi bajom van? Csak annyi, hogy nem vagyok boldog! Na és, más sem az!

Ott a félelem. Mi lesz velem? Milyen egyedül? Még nem is próbáltam. Én alkalmatlan vagyok a szingli életre. Hogy vészelem át, és meddig? A barátom/barátnőm is egyedül van már mióta? Nekem legalább van valakim, még ha nem is jó vele, de van.

Ott az önbizalomhiány. És ha már nem kellek senkinek? És ha évekig egyedül maradok? És ha örökre? Na ne!

Ott vannak a jóakarók! - De hát eldobnál mindent? Ugyan már! Hát úgy megszoktunk benneteket... Biztos, hogy ennyi idősen új életet akarsz kezdeni? Gondold végig! A te korodban! A földön járj!

Kifogások vannak bőven. Ha nem tesszük, akkor még nem fáj eléggé! Pedig vágyunk a szebbre, a jobbra! Aztán évek múltán ott fog motoszkálni, hogy mi lett volna, ha! A változás akkor jön, ha változtatunk. Egy szakadékot sok apró ugrással nem lehet átugrani, csak egy naggyal.

Nagy levegő... három, kettő, egy... ugrás!